A rendszerváltást követő első intézkedések egyike volt a teljes foglalkoztatás megszüntetése. Nincs ebben semmi meglepő, hiszen a vállalkozás szabadságának szükségszerű velejárója a munkanélküliség. Hogyan lehetne máskülönben leszorítani és alacsonyan tartani a béreket, hogyan lehetne megfélemlíteni az alkalmazottakat? Hogyan lehetne másképp elérni, hogy több millió munkavállaló pár százezer munkaadónak legyen kiszolgáltatva?

Vannak, akik az előző rendszert a pokol tornácának, súlyos, elviselhetetlen diktatúrának akarják beállítani. Sokan vannak! Hazudnak! Először is, az előző rendszer nem volt képmutató, magát is diktatúrának minősítette. (vesd össze a mai hatalom ideológiájával és a mai valósággal) Úgy minősítette magát, hogy a többség diktatúrája a kisebbség felett. Mások pedig, a külföldiek, a „nyugat”, az „ellenség” úgy minősítette, hogy „puha diktatúra”. Ez az igazság!

A hazug propaganda most sem külföldről érkezik. A nemzet szégyene, hogy azok a leghangosabbak, akik az előző diktatúrának haszonélvezői voltak, és haszonélvezői a mai rendszernek is. Akiknek a háza ég!

De ez a társadalmi vetület. Van a foglalkoztatáspolitikának gazdasági vetülete is.

A ’70-es években az átlagkereset vásárlóértéke mai szinten nettó 5-600 ezer forintnak felelt meg. Nettó! Ez még akkor is a jelenlegi átlagbér duplája, ha lojálisak vagyunk a mai hatalomhoz! De nem is ez a lényeg! Hanem, nézzük meg, mi jutott az államnak. Mivel a költségvetési adatokat már akkor is manipulálták, egyébként sem szerették érthető, egyértelmű módon a nyilvánosság elé tárni, inkább viszonyítsunk! Van egy tuti mutató, hány terméket állítok elő egy hónapban, és ebből hányat tudnék megvásárolni. (Az u.n. hozzáadott értékkel kell számolni, vagyis a termék árának és az anyag-alkatrész költségének különbségével) Legyünk itt is nagyvonalúak: 100 termék legyártásáért kapott béremért 20-22 terméket tudtam volna megvásárolni. Az általam termelt értéken tehát 20-80% arányban osztoztunk az állammal. De legyünk nagyon, nagyon nagyvonalúak! Osztozzunk 40-60% arányban! Ez esetben a termelési érték 1970-es termelési érték mai árszinten: 75 000 milliárd Ft, és az állami (adó)bevétel 45 000 milliárd Ft. Tájékoztatásul: a bruttó hazai termék kerekítve 30 000 milliárd Ft, a költségvetés összes bevétele 2010-ben, kerekítve 16 000 milliárd Ft volt.

Igaz, 1970-ben összehasonlíthatatlanul kisebb volt a választék exporttermékek területén, és nem lehetett kiwit, frutti di mare-t kapni, és nyugati autót is csak nehezen. De most, a válság közepén eredménynek számít, ha rázzuk a rongyot? Nem kéne meghúzni magunkat?

Nem kéne! Mert csak a teljes foglalkoztatás hiánya miatt többet veszítünk, mint amennyit el tudunk képzelni! Talán többet, mint a teljes államadósság. (Ez az előzőekhez hasonló módon nem számítható, hiszen az előző számítások is csak a nagyságrendek érzékeltetésére alkalmasak.) Nem kellene visszahozni a teljes foglalkoztatottságot? Amely lehetetlenné tenné a fekete foglalkoztatást, az adóelkerülést, a minimálbéren történő bejelentést? Dehogynem! A kérdés csak az, hogy hogyan!

Az, hogy a vállalkozók, legfőképp a multik toporzékolnának? Hát igen. Nem lehetne többé zsarolni a munkaerőt, európai bért kellene fizetni a magyar dolgozóknak. Talán sokan el is mennének.

De a kiwit, a nyugati autót ma már a magyar kereskedők is be tudnák hozni. Azt hiszem, metrót, autópályát építeni is tudnának a magyar cégek. Mi csak országot vezetni nem tudunk!

A szocialista rendszer – szerintem – legzseniálisabb húzása a téeszesítés volt. Tudom, hogy népszerűtlen volt, kezdetben nagyon durván és nagyon erőszakosan történt, a demokratikus értékrendben elfogadhatatlan, elviselhetetlen módon. Mégis: megteremtette a vidéki ember létbiztonságát, munkáját, jövedelmét. Mindezt úgy alakította ki, hogy garantálni tudta a rendszer folyamatosságát, stabilitását. Megvédte a vidéki lakosságot a természet erőinek szeszélyeitől, a biztos jövedelemre abban a térségben is számíthatott a lakosság, ahol víz, aszály, stb. sújtotta a mezőgazdaságot. És önhibáján kívül senki sem maradt jövedelem nélkül.

A kollektív mezőgazdasági termelést – az önkormányzatok szervezésében és felügyelete alatt – újra ki kell alakítani! Tüntessünk a téeszeinkért!

A városi munkanélküliséget más eszközökkel, de szintén az önkormányzatok szerepének növelésével, adottságaik felhasználásával kell felszámolni. Erre alkalmas a szociális állapotok javítására irányuló, öngondoskodó foglalkoztatás kialakítása, szintén az önkormányzatok szervezésében és felügyelete alatt. Van ennek történelmi előzménye, az előző rendszerben számtalan tanácsi vállalat működött, létre kell hozni ezek mai utódait. Értékmentő, értékteremtő munkát, elfoglaltságot nem csak a vállalkozói réteg tud biztosítani.

Ha megteremtjük a megfelelő számú munkahelyet, ki kell alakítani a teljes foglalkoztatáshoz szükséges törvényi hátteret. Ennek része, hogy mindenki köteles igazolni gazdasági hátterét. Vannak persze olyanok, akik nem rendelkeznek jövedelemmel: kiskorúak, tanulók, családtagok, eltartottak, háztartásban dolgozók, stb. Vannak, akik jövedelme nem munkából származik, ilyenek pl.: a nyugdíjasok, munkaképtelen állami eltartottak, járadékra, járulékra jogosultak. És vannak, akik munkaképes magyar állampolgárok, akiknek alkotmányos kötelezettségük részt venni a nemzeti össztermék előállításában (ez egyébként ma is érvényes jogszabály) ezeknek igazolniuk kell, hogy e kötelezettség teljesítéséből származó jövedelmük van, és kiveszik részüket a közteherviselésből. Ilyenek a vállalkozók, és a munkavállalók. Ha valaki képes, de nem vesz részt a GDP előállításában, vagy a család fenntartásában, ellátásában, azt szankcionálni kell.

Biztos, sokan azt mondják, hogy ez ostobaság, jobb esetben hogy lehetetlen. Nem lehetetlen. Egyszer már működött, és számokkal bizonyítottam, hogy nem is rosszul. Csak a mai viszonyokra kell adaptálni. Magyarország nyersanyagban szegény, energia szempontjából behozatalra szoruló ország. Legfőbb erőforrásunk a munka és a termőföld. Ezzel kell újra jól gazdálkodnunk.