A.      A kormány előtt álló feladatok
(Az egészségügyi ellátórendszerrel szemben támasztott követelmények)

1.       Általános szempontok

a)    Az egészségügyi ellátórendszer a privatizáció korai szakaszában nem volt vonzó célpont. Egyes elemei, melyek nyereségesen működtethetők, magántulajdonba kerültek, de a tulajdoni szerkezetet az állami és az önkormányzati tulajdon aránya határozza meg. Az ágazat mai állapotában külső finanszírozású. A fenntartók számára komoly terhet jelent, ugyanakkor alapvető szükségletet elégít ki, ezért politikai céloktól függően változik az állami és az önkormányzati tulajdonhányad aránya.

Olyan működési feltételek kialakítására van szükség, amelyben a tulajdonosi szerkezetnek nincs jelentősége, mert az intézmények menedzsmentje a tulajdonostól függetlenül a hatékony működésben érdekelt.

b)   A magánbefektetők megjelenése az egészségügyben nem példa nélküli, ugyanakkor nem is jellemző. Ennek egyik oka, hogy a jelenleg működő egészségbiztosítási rendszer a nyereséges működést nem teszi lehetővé, azon kívül pedig nincs számottevő fizetőképes kereslet. A másik oka a szabályzórendszer. Az állami felügyelet szükségszerű, de az irányítási funkciók túlnyomó többsége indokolatlanul van állami kézben, ami kézi vezérlést, túlszabályozottságot eredményez. Az önálló hatáskör hiánya pedig ellehetetleníti az intézményi menedzsment működését.

Alapvető követelmény, hogy az egészségügy állami felügyelet alatt, de a piaci viszonyoknak megfelelő körülmények között működjön. Ezért az egészségügyi célú magánbefektetések és beruházások nem korlátozhatók, felettük az állam csak szakmai felügyeletet gyakorolhat.

c)    Az egyik oldalról megállapítható, hogy nem történt meg az egészségügyi ellátórendszer átalakítása, a másik oldalról viszont tény, hogy az időközben bekövetkezett spontán változások nagymértékben, és jellemzően negatívan befolyásolták az ágazat működését. A korábban kialakított szakmai hierarchia a változásokat - azok spontán jellege miatt - nem követhette. Eközben maga is véletlenszerűen, az ágazattól függetlenül változott, így működőképessége megkérdőjelezhető, de legalább is felülvizsgálatra szorul.

Olyan új hierarchiára van szükség, mely gyorsan és hatékonyan képes beavatkozni a rendszer esetleges működési zavarainak elhárítása érdekében, mely képes észlelni a jogszabályi keretektől való eltérést, a törvénytelen vagy etikátlan eljárásokat, az egyéni érdekek érvényesülését a közösségi érdekekkel szemben, és képes a gyors és hatékony beavatkozásra. Emellett alkalmas arra, hogy felügyelje és szervezze az egészségügy folyamatos fejlődését, fejlesztését, igény esetén az intézményeknek, vagy az egészségügy más szereplőinek szakmai segítséget nyújtson.

d)   Szakszerű felmérések nélkül is ismert az orvosok és ápolók elvándorlásának jelensége, a háziorvosi praxisok kiüresedése. Az egészségügyi ellátórendszer mai állapotát kritikus létszámhiány is jellemzi. Az egészségügyi pálya elvesztette népszerűségét, alapvető problémát jelent az utánpótlás biztosítása, úgy a középfokú végzettséggel betölthető szakterületeken, mint a diplomás munkaerőt igénylő munkahelyeken.

Újra kell értékelni az egészségügyi dolgozók létszámának, szakmai összetételének, képzettségének állapotát. Fontos, hogy az egészségügyi pálya újra elismert, népszerű és vonzó legyen. Ennek érdekében az elérhető jövedelmeket rövid idő alatt fel kell zárkóztatni a piaci szektorban elérhető jövedelmekhez.

e)   A munkaerő hiánya veszélyezteti az ország ellátásának területi lefedettségét, ezzel egyidejűleg akadályozza a betegek időben történő ellátását. A háziorvosi ellátás területén a helyzet olyan súlyos, hogy az ország távoli vidékeinek egyes kis településein nem biztosítható az elégséges ellátás. Időbeni szempontból közelítve a kialakult várólisták már súlyos egészségügyi kockázatot jelentenek, vannak betegek, akik nem jutnak hozzá a számukra szükséges ellátáshoz.

Az igényeket és követelményeket a rendelkezésre álló kapacitásokkal összehasonlítva módosíthatók a körzethatárok, de a végleges megoldáshoz tervszerű és megalapozott fejlesztésre van szükség. A reális célok csak a szakmai és érdekvédelmi szervezetekkel közösen, nagy körültekintéssel és az ország gazdasági helyzetének figyelembe vételével alakíthatók ki.

f)     Nincsenek megbízható adatok a lakosság egészségi állapotáról, az ország helyzetének alakulásáról. A változások iránya, aránya nem dokumentált, a tervezéshez megfelelő adatok nem állnak rendelkezésre. A tervek ezért megfelelően megalapozott adatok nélkül, politikai koncepciók eredményeképpen születnek, és az elmúlt évek bizonyították, hogy a fejlődés biztosítására nem is alkalmasak.

A lakosság egészségi állapotának rendszeres felmérését, nyomon követését biztosító folyamatok kialakítása szükséges, mely nélkülözhetetlen része az egészségügyi ellátórendszer működésének és tervszerű fejlesztésének.

g)    Az egészségkárosodás megelőzése a gyógyító folyamatokkal egyenértékű tevékenység. Magyarország lakosságának egészségi állapota más európai országokkal összehasonlítva többek között azért rosszabb, mert a megelőző tevékenység színvonala, hatékonysága nem kielégítő. Hiányzik az ehhez szükséges háttér, nem tisztázott, hogy kikre milyen feladat hárul, és kik viseljék ennek költségeit.

Az elkövetkező időszakban ennek intézményes hátteret, fontos szerepet kell biztosítani. Helyre kell állítani a foglalkoztatáshoz köthető gyógyító-megelőző szolgáltatások színvonalát, az alkalmassági vizsgálatokat, a munkahelyi ártalmak felismerését és kiszűrését.

h)   Elfogadhatatlanul magas a közlekedési és munkahelyi balesetek száma, egyre súlyosabbak azok következményei. A statisztikák szerint ugyan tapasztalható hullámzás, de a balesetekkel összefüggő egészségügyi ráfordítások folyamatosan emelkednek. Ez visszavezethető arra is, hogy felelősségre vonás nem megfelelő, a szankciók nem állnak arányban a balesetek következményeivel, a társadalmat, a nemzetgazdaságot ért kár meg sem jelenik a büntetés kiszabásánál. A balesetekhez vezető felelőtlen magatartás gyakran köthető olyan személyekhez, akik érdekérvényesítő képessége jelentős mértékben meghaladja az átlagot.

Nem csak a jogszabályok szigorítására van szükség, a jogérvényesítés rendszere is megerősítésre szorul. A balesetek okozóival szemben érvényesíteni kell a társadalom, a nemzetgazdaság kárigényét is. A jogi lehetőségeket addig kell szigorítani, míg alkalmassá nem válnak a célok elérésére.

i)      A jelenleg működő költségfedezeti rendszer az egészségügyi ellátás költségeinek egy jelentős részét nem ismeri el, más részeit pedig alulértékeli. Az intézmények jelentős adósságokat halmoztak fel, többen közülük csőd közeli helyzetbe kerültek. A rendszernek nincsenek tartalékai, a jelenlegi finanszírozás a napi működési költségek fedezésére sem elegendő, így az adósság kezelése saját erőből lehetetlen.

Fel kell számolni a teljes egészségügyi ellátórendszer minden tartozását, biztosítva ezzel az intézmények tehermentes állapotát. Ezt követően kezdődhet meg a működési költségeket, az épületek fenntartását, a műszerek karbantartását és pótlását biztosító finanszírozási rendszer kialakítása.

j)     Az egészségügyi szolgáltatások rendszerébe tartozó ágazatok, így a betegellátás, a mentő és betegszállító szolgálat, a népegészségügy, a járványügy, a gyógyszerellátás, és az egészségügyi szakszolgálatok tevékenységének arányai az elmúlt évek során egymástól függetlenül, összhang, és hosszú távú koncepció nélkül változtak. Legfőképpen az ágazat rendszer-jellege sérült, ami együtt járt a színvonal és a hatékonyság romlásával, indokolatlan és elkerülhető költségek megjelenésével.

A terhelés helyes arányainak kialakítása a megfelelő finanszírozás elemi feltétele. Gondoskodni kell a feladatok elvégzése során felmerülő összes valós költség elismeréséről és fedezetének biztosításáról.

k)    A korábbi takarékossági intézkedések keretében korlátozták az egészségügyi ellátásra jogosultak körét, így a magyar lakosság egy nem elhanyagolható része kiszorult az egészségügyi ellátásból. Bár vannak karitatív alapon működő ellátó intézmények (ezek helyzete, költségeik fedezete sem egyértelmű), a biztosítási járulékot nem fizetők szükség szerinti ellátása esetleges, mely nem csak társadalmi szempontból megengedhetetlen, de járványügyi kockázatot is hordoz.

Alapvető követelmény, hogy az egészségügyi ellátás igénybevétele a korábbiakhoz képest kibővített formában minden magyar állampolgár számára újra alanyi jogon járó lehetőség legyen, mely nem korlátozható.

l)      Általános gyakorlat, hogy a politikai döntéshozók a tervezett intézkedéseket nem vitatják meg a szakmai és érdekképviseleti szervezetekkel. Ennek gyakran az a következménye, hogy az így született intézkedések nem felelnek meg a szakmai szempontoknak, a beavatkozás nem javítja, hanem rontja a helyzetet.

Az új egészségügyi ellátó és finanszírozási rendszer kialakítását, bevezetését az egészségügy szereplőivel, a szakmai és érdekvédelmi szervezetekkel közösen kell megvalósítani. Az orvosi kamara, és a Magyar Tudományos Akadémia érintett tudósai mellett a szakszervezeteknek is lehetőséget kell biztosítani arra, hogy véleményükkel, tapasztalatukkal hozzájáruljanak az új szerkezet kialakításához.

Az egészségügy átalakítása hosszú időt igényel, és folyamatait a mindenkori gazdasági lehetőségekhez kell igazítani. Az ország jelenlegi helyzetéből adódik, hogy megvalósítása során előre kell hozni azokat az intézkedéseket, melyek biztosítják az elégséges ellátást. Ennek figyelembevételével a szerkezetváltást olyan program szerint kell megvalósítani, amely számolt az ország gazdasági helyzetével, a válság következményeivel és elhúzódásával is. Viszonylag rövid idő alatt megtörténhet az intézmények működésének piaci pályára állítása, helyreáll a likviditás, de a szükséges alapok, tőketartalékok csak több év hatékony gazdálkodásának eredményeképpen tölthetők fel.

http://gyorsposta.blog.hu/2012/02/03/az_alternativ_kormany_programja_vii_fejezet_b_2_pont